Egy kutya és egy ember sorsa

Egy barátom mesélt nekem egy történetet. Állatorvosként dolgozik. Három huskyja van a kertvárosi házában, ezért állandóan gazdátlan kutyákat fogad be. Ezek olyan kutyák, amelyeket valamilyen okból kifolyólag gazdáik elhagytak. A történet tehát egy ilyen kutyáról szól.

A gazdák nem tartották számon, a kutya mancsán lévő seb csúnyán elgennyesedett, és végül amputálni kellett az alsó lábszárát. A gazdák nem voltak hajlandók visszavenni a kutyát, kifizették a kezelést, de azt mondták: „Nem kell nekünk egy nyomorék, altassuk el”. A nő megsajnálta a nyomorékot, magához vette egy időre, elhatározta, hogy valahogy elaltatja.

Hat hónapig élt nála, ez idő alatt három-négy másik elutasítót is elaltatott. Északon nem szeretik az érzelgősséget, a kutya nem annyira barát, mint inkább társ és segítő. És kinek kell egy nyomorék? Ő nem őrző-védő, túlságosan ragaszkodó – mindenkiben megbízik, és most már biztosan nem vadászik

Amikor elhatároztam, hogy soha nem viszem el a kutyát, elvitték! Egy mogorva fickó jött a hirdetésre, a fél arca szörnyű égési sérüléssel, az egyik lába csúnyán sántított, nézte a kutyákat, és ujjával a nyomorékra mutatott: „Ez az enyém lesz”. Szomorúan mosolygott, amikor a kutya az ölébe dörgölte az orrát, megvakarta a füle mögött: „Most már szükség lesz rád és rám is valaki”

Mindketten sántikálva indultak a buszmegállóba. Két év telt el, a lány már majdnem elfelejtette a történetet. De nemrég találkozott a parkban ezzel a sráccal, babakocsival és kisbabával, körülöttük pedig boldogan szaladgált egy ismerős kutya, akinek a lábán egy házilag készített protézis volt.

Forrás: flybabay.net

Tetszik a cikk? Oszd meg barátaiddal a Facebookon:

Disclaimer | Privacy Policy | Terms of Use